Palócföld egyik érdekes látnivalója a Bujáki várrom. A településtől nagyjából másfél km-re északra, egy 310 m magas hegyen állt a végvár, amelyről Tinódi Lantos Sebestyén: Kapitán György bajviadalja címen 1550-ben verset írt. 

A vár építésének ideje nem ismert. Érdekes, hogy a legtöbb Nógrád megyei vár keletkezésével kapcsolatban nem maradtak fenn adatok. 

A település környékén valaha nyolc vár állt, amelyek a bányavárosok védelme érdekében épültek. 

A vár öregtornya valamikor a tatárjárás után épülhetett, de biztosat csak az 1300-as évek elejétől kezdve tudunk, ugyanis ekkor említik először az oklevelek, mint királyi tulajdont. Csák Máté parancsára 1317-ben Ibur fia István ostrom alá vette a várat, de végül nem tudta azt bevenni. 

1386-ban Mária királyné bizalmas híveinek, a Garai-családnak adományozta a várat, és az ő tulajdonukban volt egészen a család kihaltáig. Ekkor visszaszállt a birtok az uralkodóra. 

1424-ben Luxemburgi Zsigmond második feleségének, Borbála királynénak adományozta a Bujáki várat, Szandavárral együtt és egy jókora területet körülöttük. Az 1430-as évek végén a Báthory-család tulajdonába kerül a birtok. 

A település a XV-XVI. század fordulóján mezővárosi kiváltságokkal rendelkezett.

1528-ban Szapolyai János király megbüntette a Báthoryakat, elvette tőlük a birtokot, és Werbőczy Istvánnak adta azt, ám 1551-ben már Báthory András volt a tulajdonos. Ő építtette fel a vár északi részén lévő nagy rondellát, vagyis körbástyát. Ali pasa 1552-ben foglalta el a Bujáki várat. Nem volt nehéz dolga, mindössze 5 napra volt szüksége, ugyanis a vár őrségének egy része egyik éjszaka elmenekült. Egy 1557-es zsoldlajstrom szerint a törökök a vár védelmére csak 28 gyalogos zsoldost hagytak hátra. 1593-ig a törökök kezén volt a vár, ekkor foglalta vissza Báthory István, 1605-ben pedig Bocskai István csapatai szállták meg. Az 1606-os bécsi béke után került újra királyi kézbe.

Buják azonban nem számított fontosabb katonai erősségnek, így fenntartására és a romladozó várfalak helyreállítására alig jutott pénz. Az itt állomásozó magyar katonák 1608-ban segélykérő levelet juttattak el a pozsonyi országgyűléshez: "Soha szolgáló embernek nem volt rosszabb mint most, nagy fizetetlenül, éhen és mezítelenül hagynak bennünket, koldulásra jutunk és senkinek sincs gondja a dűlőfélben lévő várak és palánkok építésére".

A várat 1663-ban ismét elfoglalták a török csapatok. Velük volt Evlia Cselebi török történetíró és világutazó is, aki így írt a bujáki várról: "A várban 300 szűk ház van. Egyetlen temploma az uralkodó nevéről elnevezett dzsámi lett. Vára az ég csúcsáig felnyúló meredek sziklán álló erős kicsiny vár. Egyetlen oldalról sincs magaslat körülötte. Van mély börtöne, melybe kötélen kell leereszkedni. A régi időkben ez ozmani kézen volt, mert a dzsámi oltára most is megvan. A dzsámi mellett igen jó ízű kút van, melynek vize július hónapban is jéghideg. Teljes 90 öl mély. Külvárosa csinos magyar város. Lakói többnyire hatvani ráják. A vár a hatvani mező közepén kerek tojás gyanánt áll."

Néhány hónappal később Balassa Imre vezetésével magyar csapatok foglalták vissza a várat, azzal a megállapodással, hogy szabadon elengedik a török őrséget. Ám a magyarok megszegték az alkut, és a legtöbb őrt lemészárolták. Ugyanabban az évben megjelent Martuzán aga, aki ostrom alá vette a bujáki várat, amit az akkori várkapitány, Berczely János a szabadon távozás feltételével feladott. Ekkor azonban a törökök támadták meg az elvonuló magyar várvédőket, és ölték meg legtöbbjüket.

Martuzán aga 1666-ban puskaporral felrobbantotta a várat, amelynek így már nem volt katonai jelentősége, és azóta már csak egy pusztuló várrom.

A bujáki várban ma is látható a török mecset falainak maradványa.